2011. március 6., vasárnap

Barna táska virágokkal

Régóta szeretnék egy igaz téli táskát. 
Sötét színűt, hogy a fekete kabáthoz is lehessen hordani.
Fekete fonalból nem akartam horgolni, mert egyszer már horgoltam egy fekete táskát, elég volt, nem rossz annyira a szemem, de azt csak napfénynél tudtam horgolni.
Maradt a sötét barna fonal. Már vagy két éve vettem egy nagy csomag Catania kávé színű fonalat, ebből horgoltam meg a táska alját, és az elválasztó lapot.
Igen, ha már magamnak horgolok, akkor legyen olyan amilyet én szeretnék, rögtön két rekeszes táska!!!
:D
Miután megvolt az elválasztó lap is, folytattam a táska külsejével.
Amikor elfogyott az első gombóc, vettem a következőt, horgolok, horgolok, amikor már vagy öt sort horgoltam, akkor néztem, hogy valami nem stimmel.... Más az árnyalata az új gombócnak....
Megnéztem a fonal papírját, minden szám, ami volt rajta, az egyezett... Csak a színük nem. na be is vágtam szegény félig sem kész táskát a komódom rejtekébe!
Ez kb. egy évvel ezelőtt volt.
Most, pár hete újra a kezembe akadt a táska kezdemény. Össze válogattam három gombóc fonalat, amik nagyjából egyformának tűntek. Ezekből készül majd a táska oldala.
Az eredeti kétszínű oldalt lebontottam egészen a táska aljáig.
Újra horgoltam az össze válogatott fonallal. Lassan el is készültem vele. Így is lehet látni a gombócok közötti különbséget, de nem olyan zavaró, mint az első verzióban.
Hogy ne legyen olyan üres, horgoltam rá virágokat is :D
A virágok ötlete Szigamitól származik. Az ő blogjában láttam a virágok mintáját.
Íme az elkészült táska:


 A virágok közelről:



És a két rekesz ezen a képen látható :D
A cipzár (Ezt hogy kell írni helyesen?) bevarrásával megszenvedtem.... Még lehet, hogy javítok rajta. :D Ezért is jó a saját táska, mindig alakulhat kicsit.

1 megjegyzés:

Jolimama írta...

Szia:-))
Ügyesen megcsináltad ezt a táskát.
Milyen fonalból csináltad?
Ugye elhozod a fórumra is a képét!