A csengőlábú mesemadár

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy horgolótű.
Ez a horgolótű nem volt egy hagyományos horgolótű. Nagyon szeretett horgolni, és még a fonalakkal is jó barátságban volt.
Egyik nap arra gondolt, hogy kellene valami szépet horgolni. Elment a kézimunka ollóhoz, hogy segítene-e neki valami szépet alkotni.
Ez a kézimunkaolló sem volt egy olyan hétköznapi olló. Hasonlított a horgolótűhöz, de még kinézetében sem volt átlagos, mert egy darut formázott.
-  Szívesen segítek neked. Menjünk el a fonalakhoz, és beszéljük meg velük. Ötleted van már? –kérdezte az olló.
-  Igen! Arra gondoltam, hogy egy madarat kellene alkotni. Egy mesébe illően szép madarat.
-  Ez mekkora ötlet! Gyere, menjünk, keressünk megfelelő fonalat!
A két jó barát így felkerekedett, és elmentek a fonalakhoz.
Miközben mentek, megbeszélték, hogy hogy is, meg mint is kellene a madarat megcsinálni. Valami különlegeset, valami szépet kellene neki a lábára tenni.
Ahogy mentek, mendegéltek, elgondolkodtak a terven, egyszer csak elérték a komódot.
-  Nicsak! Itt laknak a fonalak! - szólalt meg a horgolótű.
-  Olyan magasra kell felmenni? - kérdezte az olló.
-  Igen.
-  Akkor nincs más hátra másszunk fel.
Felmásztak a komód tetejére. Először a felső fiókban próbáltak szerencsét, de ott a vékony horgoló fonalak laktak.
-  Menjetek egy fiókkal lejjebb! Ott laknak a testvéreink, ők nagyobbak, hátha tudnak nektek segíteni.
-  Rendben, köszönjük szépen! –válaszolt a horgolótű.
Elmentek a középső fiókba.
-  Szervusztok! Olyan madarat szeretnénk alkotni, ami olyan szép, hogy az már mesébe illő! Tudtok nekünk segíteni?
-  Mi szívesen segítenénk, - válaszolt a bordó fonal- de mégis milyen színűre gondoltatok?
-  Hát…. – össze néztek
-  Sárgára!
-  Pirosra! – válaszolták egyszerre.
-  Na itt olyan fonalat nem találtok. De menjetek a szomszéd polcra, ott vannak a bátyjaink. Ők tudnak nektek segíteni!
Felkerekedtek megint a barátok, és elmentek a szomszéd polcra.
-  Adjon Isten jó napot! – köszöntek illedelmesen.
-  Jó napot nektek is! Mi járatban erre felé? – Kérdezte a szürke Catania fonal.
A barátok egymásra néztek, hogy lesz ebből mesébe illő madár???
-  Szeretnénk egy olyan szép madarat alkotni, ami mesébe illik!
-  No akkor jó helyen jártok. Van nekem egy lányom, aki olyan szép, hogy a szivárvány adott neki színt. És van egy fiam, aki olyan deli, hogy az égtől kapta a színét.
A fonal szólt is nekik, elő is jöttek.
A szivárványszínű leány olyan szép volt, hogy a horgolótű felkiáltott:
-  Igen! Ez az! Ő a tökéletes! Belőled lesz a madár teste! 

A leány picit el is pirult.
Az égszínkék ifjú is előrébb lépett. Amikor meglátta a horgolótű, csak nézte, nézte, de nem szólt semmit.
Elgondolkodott az olló.
-  Belőled lesz a madár szárnya!
Az ifjú arca felragyogott, hogy ő is segíthet.
A szürke fonal megkérdezte:
-  Mi kell még a madaratokhoz?
-  Hát, a madár lába nem lehet szivárvány színű, vagy égszínkék...
-  Várjatok!  Mindjárt hívom a testvérbátyámat, hátha ő is tud nektek segíteni.
Ekkor megjelent egy sötétbarna fonal.
-  Kedves bátyám uram! Ők itt ketten olyan madarat szeretnének alkotni, amelyik olyan szép, hogy mesébe illik.
-  No.
-  A lányom és a fiam már itt is van. Tetszenek is az uraknak.
-  No.
-  De a madár lába nem lehet szivárvány színű, vagy égszínkék.
-  No. Lányom! Gyere csak, gyere.
Elő jött egy szép, rozsdabarna színű fonal.
-  Itt vagyok Apám uram!
-  No? Az anyja színét örökölte.- mondta szeretettel a hangjában.
-  Te tökéletes leszel a madár lábának. - szólalt meg a horgolótű.

A barátok el is kezdték a munkát, a fonalak csak úgy pörögtek, forogtak, haladt a munka gyorsan. Hamarost elkészült a madár teste.

Majd a szárnyai. Ekkor szalajtottak a varrótűért, hogy siessen, mert nagy munka folyik, és kell az ő tudománya is hozzá.
Jött is a tű, meg beszélték gyorsan a terveket, és már siklott is a madár testére varrva a szárnyakat.
Közben a szivárványszínű leány, és az égszínkék ifjú a horgolótű elé állt, és megkérték, hogy a kishúguk is hadd vehessen részt a nagy munkában.
- Hát hol a húgocskátok, hadd lássam.
Elő hozták a húgocskájukat, aki olyan sápadt lett izgalmában, hogy azt hitték fehér.
- No, nem kell úgy izgulni! - szólalt meg a bátyja. - Nem lesz semmi baj, én ott leszek melletted!
Meg is nyugodott a kis lányka, mikor látta, hogy a mesterek kedvesek, és segítőkészek. Vissza is nyerte eredeti világoskék színét. Elbeszélgettek egymással, és jókat nevettek, amíg a tű a szárnyakat varrta.
A tű is végzett, és amikor meglátta a halvány kék és az égszínkék fonalat egymás mellett, így szólt:
- Be szép virágot lehetne kettőtökből csinálni!
A horgolótű, és az olló egymásra nevetett, hisz épp ez járt már egy ideje az ő fejükben is.
Nosza, el is kezdték a dolgot. Kész is lett hamar.
Majd jött a madár lába. Az is gyorsan megvolt.
De mi legyen a madár lábfeje? Törték a fejüket a mesterek. Ekkor előjött egy szép zöld fonal, én tudok segíteni nektek. Fenn a komódunk tetején laknak a gyöngyök, a barátaikkal. Ők tudnak nektek segíteni. Tán még a madaratoknak szemet is tudnak adni.
Így hát a barátok elbúcsúztak a fonalaktól, a szivárványszínű leány még adott egy darabot magából útravalónak, hogy be tudják fejezni a madár összevarrását.
Felkerekedtek a madár elkészült darabjaival, és felkeresték a gyöngyöket.

-   Kedves gyöngyök, segítségeteket kérjük. Szeretnénk egy olyan szép madarat készíteni ami mesébe illően szép.
-  Szívesen segítünk amiben csak tudunk. Mire lenne szükségetek?
-  Szeretnénk valami különlegeset tenni a madár lábára. - mondta a horgolótű.
-  És szeretnénk valami különlegeset a madár szemének is. - toldotta meg az olló.
A gyöngyök összefutottak mind, és tanácskozni kezdek. Meg hányták-vetették a dolgot, majd újra a barátok felé fordultak:
-  Itt vannak a barátaink, akik segíteni tudnak a gondotokon.
-  Mi szívesen leszünk a madár szemei! - szólalt meg két zöld szív alakú gomb.
-  Mi pedig szívesen leszünk a lábai! - szólalt meg két csengettyű.
Nagy örömmel láttak neki a madarat befejezni.
Miközben készült egyszer csak megmozdította a madár a szárnyát.
Majd becsukta a szemét.
Amikor a virág is a helyére került, a madár megrázta magát, kinyitotta mind a két zöld szív szemét, és olyan szépen dalolt, hogy még a komód aljában élő felvető fonal is meghallotta.

Csak ámuldoztak a fonalak, és kacagtak a gyöngyök, olyan szépen, vidáman énekelt a madár.
Így született a csengőlábú mesemadár, aki el sem hagyta a horgolótűt, az ollót, és a varrótűt.
Feltelepedett az állólámpára, és onnan dalolt a gyöngyöknek, fonalaknak.
A halványkék kicsi fonalleányka is mindig kacagott, amikor meghallotta a madár énekét.